Magyarországon évente 30.000 ember életet követel a rák. A Magyar Rákellenes Liga szerint a legtöbben tüdő- és emlőrákban halnak meg, ezeket a vastag- és végbélrák követi. A rák kiváltó okokait pontosan még nem ismerik, de azt tudjuk, hogy csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát ha leszokunk a dohányzásról, áttérünk az egészséges táplálkozásra és rendszeresen mozgunk.
A rák jellemzően nem egyik napról a másikra alakul ki, kialakulása több éven keresztül tart. Egyesek szerint a genetikai determináció jelentősen meghatározza a rák kialakulásának esélyét. Ennek a tézisnek ellent mondanak azon statisztikai adatok, amely alapján megállapítható, hogy nincs közvetlen összefüggés, azaz lehetünk rákosak úgy is, hogy felmenőink között senki sem volt az, illetve nem fogunk feltétlenül rákban meghallni annak ellenére, hogy családunkban többen is ezen betegségtől szenvedtek.
Akkor vajon mitől függ, hogy kinél alakul ki rák?
A Kaliforniai Egyetem kutatói pár éve igen érdekes vizsgálatot indítottak el. Világossejtes vese rák vizsgálata során érdekes eredményre bukkantak: a rák kialakulása és a rákos sejtek szaporodása egyértelmű összefüggést mutatott a sejtben fenálló anyagcsere zavarral.
Rák előrejelzése jelztett cukormolekulákkal?
Dr. Boros G. László biokémikus és csapata által kidolgozott, jelzett cukormolekulákkal történő nyomonkövetéssel tudták egyértelműen alátámasztani a sejtanyagcsere megváltozását a rákos sejtekben. Észrevették, hogy az anyagcsere során a rákos sejtek glükóz felvétele megnőtt, sőt azt tapasztalták, hogy a sejtek glükóz felhasználásának növekedése egyértelműen előre jelzi a rákos sejtek jelenlétét, már abban a szakaszban is amikor még a rákos sejt jelenléte, jelenlegi diagnosztikai eszközeink segtségével még egyáltalán nem kimutatható. A jelzett cukormolekulák nyomonkövetésével az ezidáig ismert legkorábbi rák jelző rendszert sikerült kidolgozniuk, amely már a folyamat elején figyelmeztethet minket a rákos sejtek megjelenésére.
Mi történik a sejtjeinkben?
Szervezetünkbe a táplálékkal alapvetően 3-féle makrotápanyagot juttatunk be: zsírokat, szénhidrátokat és fehérjéket. A makrotápanyagok lebontása már a szájüregben megkezdődik és a tápcsatornában tovább folytatódik, azzal a céllal, hogy ezeket a sejtjeink számára "fogyasztható tápanyaggá" alakítsuk. A legtöbb energia a zsírok lebontásával szabadul fel szervezetünkben, ezt támasztja alá az is, hogy zsírokból nyerjük az energiaszükségletünk közel felét, a leggyorsabban viszont a szénhirátokból jutunk energiához, míg a fehérjéket csak végső esetben használjuk fel energia termelésre. Ennek a jelenségbek az oka, a makrotápanyagok szerkezetében és kémiai kötéseiben keresendő.
A sejtjeinkbe eljutott táplálék a sejtek motojába (mitokondrium) kerül, ahol is megtörténik a lebontott tápanyagból az energia termelése ATP formájában, CO2 (szén-dioxid) és víz képződése közben. Ennek a víznek a minősége normális mitokondriális működés mellett teljesen más, mint az a víz amit az étkezéssel viszünk be szervezetünkbe. Az étkezéssel bevitt víz deutérium tartalma magas, amely azt jelenti, hogy a H (hidrogén) atom azon stabil izotópját (D: deutérium) tartalmazza, amely egy proton és egy elektron mellett még egy neutront is tartalmaz, amely miatt a deutérium atomtömege kétszerese a normál H atoménak. (Ennek legfőképpen az a magyarázata, hogy ívóvizeink magas deutérium tartalmú folyóvizekből vagy karsztvízből származnak.) Ezzel szemben a mitokondium által előállított víz (anyagcsere vagy mátrix víz) normál esetben alacsony deutérium tartalmú, azaz olyan hidrogén atomot tartalmaz, amely csak egy protont és egy elektront tartalmaz.
De miért fontos az anyagcsere víz deutérium tartalma?
A kísérlet során Dr. Boros G. László és munkatársai azt tapasztalták, hogy egészséges sejt mitokondriuma azért állít elő alacsony deutérium tartalmú anyagcsere vizet, mivel az anyagcsere vízben úszó örökítő anyag (DNS) "ebben érzi jól" magát. A DNS-t alkotó nukleotid párok (adenin-timin, citozin-guanin) deutérium szegény anyagcsere vízben normál módon kapcsolódnak, míg magas deutériumtartalmú anyagcsere vízben rendellenes kapcsolódási sorrend jön létre, amely miatt DNS mutáció alakul ki mitokondriális szinten. A kutatók a magas deutérium tartalmú víz eltérő rezgés számában látják ezen jelenség okát, azaz e miatt nem tudnak a nukleotid párok a megfelelő sorrendben összekapcsolódni.
Mi történik ha a DNS mutálódik?
A DNS mutálódásával a sejtosztódás során létrejövő új sejtjeink már nem a normál eukarióta sejtre jellemző sejtstuktúrával fognak rendelkezni. A rákos sejtben már nem található mitokondrium, egyszerűen azért mert a rákos sejtnek nem lesz szüksége rá, hiszen az energiát a szénhidrát alapú táplálkozás miatt a sejt közvetlenül a szénhidrátok lebontása során képződött glükózból nyeri. Ez az oka annak, hogy a rákos sejtek kizárólag cukorral ( glükózzal ) táplálkoznak, mivel nincs olyan szervecske (mitokondrium) a rákos sejtben amely az energia előállításért felel.
Mi az oka annak, hogy a mitokondriumban magas deutérium tartalmú anyagcsere víz képződik?
Dr. Boros G. László professzor és mtsi.- nak mérése alapján a bevitt táplálék deutérium tartalma egyértelműen meghatározta a képződő anyagcsere víz deutérium tartalmát. Amennyiben az egyensúly tartósan eltolódik és folyamatosan magas deutérium tartalmú táplálékhoz jut szervezetünk ( pl: finomított szénhidrátok: fehér liszt, cukrok ..) a mitokondrium ban lezajlódó citromsav ciklusban nem a normál 1 elektront és 1 protont tartalamazó H atom kerül felhasználásra az anyagcsere víz előállításához, hanem hibásan, a tápanyagból vett deutériumot fogja a citromsav ciklusban a szervezet hasznosítani. Emiatt fog a mitokondrium magas deutérium tartalmaú mátrix vagy anyagcsere vizet előállítani.
A tápanyagaink deutérium tartalmát megmérve pedig egyértelműen kimutatható, hogy a finomított szénhidrátok lebontásával magas deutérim tartalmú, míg a zsírok oxidációjával alacsony deutérium tartalmú anyagcsere víz állítódik elő a mitokondriumban.
Csökkentsük a rák kockázatot:együnk zsírokat!
A zsírok bevitele tehát egészségünk megőrzéséhez egyszerűen nélkülözhetetlen!Teljesen elhibázott tehát azaz elterjedt táplálkozási ajánlás amely a zsírokat minimálisra csökkenti vagy kitiltja étrendünkből. A "light" jelölésű élemiszerekből éppen azt hagyják ki ami értékes benne, a zsírt.
De milyen zsírokat fogyasszunk és melyeket nem? Amit ne hagyjunk ki semmiképpen sem a napi étrendünkből, az a jó minőségű állati zsírok mint pl.: kacsa, liba, mangalica vagy sertés zsír vagy vaj fogyasztása. A legjobb a háztáji tartású (szabadban tartott) állatok zsírja, mivel ezen állatok alacsony deutérium tartalmú növényekkel táplálkoznak, amely miatt húsuk, zsírjuk is alacsony deutérium tartalmú lesz, így a belőlük képződött anyegcsere víz is alacsony deutérium tartalmú lesz.
Amit semmiképen ne fogyasszunk az a hidrogénezett zsírok, olajok (pl.:margarin, hidrogénezett pálmaolaj stb.. )! Ezen zsírok igen károsak a szívünkre, érrendszerünkre és a sejtanyagcserénkre. A hidrogénezett zsírok gyulladásnövelő hatással bírnak. Ne vásároljunk olyan élemiszert amely hidrogénezett növényi olajokat, zsírokat tartalmaz! Számos élemiszerben használ az élemiszeripar ilyen olajokat, zsírokat, pl: 3 az 1- ben kávék, kész ételek, margarinok stb...
Olajokból kizárólag a mechanikai préseléssel kinyert (extra szűz) típust vásároljuk és hidegen használjuk fel őket pl.: saláták készítéséhez.
Ne féljünk a telített zsíroktól!
A telített zsírok annál keményebbek szoba hőmérsékleten, minél több telített kötés található bennük (pl: kókuszzsír). Sütéshez, magas hőmérsékleten történő hőkezeléshez kizárólag ezeket használjuk, mivel bennük csak 200 celsius fok felett keletkeznek olyan kémiai anyagok (toxikus aldehidek) amelyek károsak az emberi szervezetre, míg ugyanezen folyamat a telítetlen olajokban már sokkal alacsonyabb hőmérsékleten (100 celsius fok felett) bekövetkezik. Az elvégzett kísérletek alapján, a kókuszolajban keletkezik hevítés hatására a legkevesebb toxikus anyag, míg a napraforgó és kukorica olajban háromszor annyit mértek, mint a vajban.
Vezessük be a ketogén étrendet és gyógyítsuk meg szervezetünket!
Ketogén (azaz zsír alapú: 75 % zsír + 20 % fehérje+ 5 % szénhidrát ) diétával nem csak a természetes deutérium csökkentésért tehetünk, de testsúlyunk is jelentősen csökkenni fog. Ennek oka, hogy a színhidrátok elhagyása, vagy minimálisra csökkentése, szinte azonnal hozzájárul a zsír tartalékaink felhasználásához. Ne felejtsük, hogy a szükséges feletti szénhidrát bevitel a szervezetünkben zsír formájában raktározódik el, ezért a szénhidrátok megvonása, ezen zsírtartalék felélését eredményezi és fogyást idéz elő.
Nem kell-e attól félnünk, hogy a szénhidrátok elhagyásával nem kap agyunk a működéshez elegendő glükózt (cukrot)?
A májunk szénhidrát megvonás esetén is előállít annyi glükózt, amelyre agyunknak nap mint nap szüksége van a normál működéséhez. Ügyeljünk arra, hogy a szénhidrátokat leginkább zöldségek, gyümölcsök formájában vigyük be a szervezetünkbe és ne finomított szénhidrátok pl.: péksütemények, kenyér, édesség formájában.